Kecskebéka
A kecskebéka (Rana esculenta) egy rendkívül elterjedt kétéltű, amely – mint az utóbbi évek DNS-vizsgálatai kiderítették – valójában nem önálló faj, hanem a tavi béka (Rana ridibunda) és a kis tavibéka (Rana lessonae) természetes hibridje, így fennmaradása mindkét faj jelenlétét igényli. Egyes szerzők klepton (kl.) névvel illetik ezt a kategóriát (Rana kl. esculenta).
Előfordulása
A kecskebéka fajkomplex Közép-Európa és az Appennini-félsziget lakója, ahol a kis tavi béka és a tavi béka egyaránt előfordul a sík- és dombvidékek álló- és folyóvizeiben.
Megjelenés
A kecskebéka mind a tavi, mind a kis tavi békák jellegzetességeivel rendelkezik, és rendkívül nagy változatosságot mutat színezetét és mintázatát tekintve. A legújabb kutatások szerint a különféle kromoszóma-mutációk miatt a fajkomplex tagjait morfológiai bélyegek alapján nem lehet elkülöníteni. Hasa általában szürkés, háta gyakran zöld alapon fekete foltos, bőre kevéssé rücskös. Hátsó, citromsárga foltos ugrólábai rendkívül hosszúak és erősek, akár a 10 centiméteres hosszúságot is elérhetik.
A különbségtétel inkább egyéb külső jegyek (így a test/lábszár, vagy a hátsó lábon az első ujj/sarokgumó arányai) alapján történik. A kecskebéka 6-12 centiméteres nagyságú, sarokgumója közepes méretű. A hímek szájzugában két külső hanghólyag van.
Életmódja
A faj leginkább a tavi békák életvitelét folytatja, mivel ritkán merészkedik távol a víztől, és veszély esetén is azonnal ott keres menedéket. A szárazföldön akár 1 méteres ugrásokkal közlekedik. Mint rokonai, a kecskebéka is ragadozó, hosszú nyelvével ragadja meg különféle ízeltlábúak, elsősorban repülő rovarok közül kikerülő áldozatát.
Telente a hideg miatt kénytelen vermelni. Sarokgumója lehetővé teszi, hogy a talajba ássa be magát, de gyakrabban választja téli álma helyszínéül vizes élőhelye iszapját.
Szaporodása
A tavaszi előbújást követően megkezdődik a párzási időszak, ilyenkor esténként a fajkomplex hímjeinek kuruttyolásától hangos a vízpart. Hibridsége ellenére a kecskebéka mind tavi, mind kis tavi, sőt más kecskebékákkal is képes szaporodni. „Ez úgy képzelhető el, hogy a számfelező meiózis előtt, eddig még nem egészen ismert módon az egyik szülői genom eliminálódik, míg a másik endomitotikus úton megkettőződik a sejtben. Ennek következtében a hibrid csak az egyik szülői kromoszómakészletet juttatja az ivarsejtjeibe, és azok így már nem hibrid jellegűek.”[1]
Sokáig a kis tavibéka önállóságát kérdőjelezték meg, míg a DNS-vizsgálatok kimutakták, hogy a kecskebéka a fajkomplex hibrid tagja. A hibridizáció során a szülők örökítőanyaga egy bonyolult, sok tekintetben máig tisztázatlan mechanizmus révén egyenlőtlenül kerül az utódba, minek folytán triploid formák is megjelennek. Az egyik (bármelyik) szülőfajjal való visszakeresztezés eredményezi a „kecskebékatípust”, amelynél a peték kelési aránya magasabb. A tisztán hibrid („kecskebéka”-) állományok, amelyek csak saját maguk közt szaporodnak, és a szülőfajok egyikével sincs kapcsolatuk, lassanként elveszítik életképességüket: ikrájukban növekszik az életképtelen peték és a torz lárvák aránya. Úgy tűnik tehát, hogy a hibridpopulációknak szüksége van a szülőfajok legalább egyikével a szaporodási közösség fenntartására. Egyes vélekedések szerint a kecskebéka egy kialakulóban lévő új faj.[2]
Az vízbe rakott peték megtermékenyülésüket követően néhány napra egy tápláló és védő funkciót ellátó kocsonyás burokba kerülnek. A kikelő ebihalak fejlődésük során számos vízi rovarlárvát pusztítanak el.
Ebihal.
A kecskebéka mindig vizközelben marad.
Védettsége
Nagy példányszáma garantálni látszik fennmaradását, bár a vizes élőhelyek eltűnése, a vízszennyezés és a rovarirtó szerek potenciális veszélyforrást jelentenek. A kecskebéka számos állatkísérlet alanya, és ez a faj szolgál az egyes országokban kedvelt békacomb forrásául. Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védettséget élvez, eszmei értéke 2000 forint.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése